Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft az elmúlt napokban egy halom friss védjegyet védetett le az arra alkalmas szerveknél, méghozzá annak érdekében, hogy maximálisan és minden téren bebiztosíthassa legsikeresebb sorozatait. Ennek megfelelően az Assassin's Creed, a Far Cry, a Watch Dogs és a Just Dance franchise-okhoz kerültek levédetésre olyan élő szórakoztatásra vonatkozó márkanevek, amelyek felvetik a lehetőségét annak, hogy valamikor a jövőben musical, színházi darab vagy akár vidámpark készülhessen a kérdéses címek témája köré építve.
Hogy a Ubisoft konkrét célokkal védte-e le ezeket a védjegyeket – tehát készül esetleg egy Far Cry kiállítás, egy Just Dance televíziós dráma, vagy egy a címben is említett Assassin’s Creed musical -, az egyelőre kérdéses, de vélhetően nincsenek ilyen tervei a csapatnak. A franciák mindössze biztosították magukat azzal kapcsolatban, hogy ha valaki egyszer ilyesmire vetemedne, akkor azt csak az ő hozzájárulásukkal vihesse véghez.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 1 heteJó lesz 🙂 Az idősebbek vajon megnéznék akik rendszeresen járnák színházba.
imperator
10 éve, 11 hónapja és 1 heteMég sima színházi darabnak egész jó lenne, de éneklés meg ilyesmi az ne nagyon legyen benne.
supermanvsbatman
10 éve, 11 hónapja és 1 heteBoldog lennék ha készülne 🙂
enceladus
10 éve, 11 hónapja és 1 heteAC-s vidámparkot 😄 De aztán laggoljon nekem az a hullámvasút 😄
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNem értem miért kell levédetni. A játékok történetének, szereplőinek és címének jogai náluk vannak, innentől ha valaki csinálna egy filmet, ami csak nyomokban is emlékeztetne bármelyik játékra, szerintem simán perelhető lenne. Ugyanez a vidámparkkal, musicallel, stb-vel.
rdave
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNagy laggolásnak DC a vége… Biztos akarod? 😄
warriorautobot
10 éve, 11 hónapja és 1 heteA Just Dance-ből lenne musical?
Még egész jó is lenne. 😄