Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután irányítása alatt a mai játékipar egyik meghatározó fejlesztőcsapatává vált, a stúdió mögött álló Take-Two bejelentette, hogy Christoph Hartmann távozik a cég éléről, aminek indoka egyelőre ismeretlen. Ami viszont nem, hogy Hartmann nemcsak elnöke, hanem az egyik alapítója is volt a cégnek, aki olyan sorozatokat futtatott fel, mint a Borderlands vagy a Bioshock, így teljesen érthetetlen, hogy miért adja fel most pozícióját, erről ráadásul sem ők, sem az anyacég nem kívánt részletekkel szolgálni.
A Take-Two kiemelte, hogy az elnök személyében történt változás semmiféle hatást sem gyakorol a 2K Games bejelentett játékaira, illetve terveire, egyszóval minden megy tovább a kijelölt úton. Legalábbis reméljük.
vape
8 éve, 8 hónapja és 2 heteHmmm érdekes, pedig egy sikergyár. Valószínűleg a cég újféle játékfejlesztési stratégiába fogna, ő pedig nem szeretné ezt.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 2 heteMillió oka lehet, ha nem akarják megosztani, akkor találgathatnánk egy darabig. Mondjuk annyira nem is érdekel, se kutyám, se macskám a fickó.