Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lunar Software legfrissebb bejelentései szerint 2013 tavaszán kerül majd fel a Steam kínálatába a Routine címre hallgató horrorjáték, amely új színt hozhat majd a stílusba, hiszen a tervek szerint egyáltalán nem könnyedségéről lesz híres. A Holdon játszódó nyitott világú kalandban ugyanis se HUD, se életerőt regeneráló csomagok, sem egyéb segítség nem lesz, csak a horror és a túlélés, amelyek mellé egy többféle befejezéssel megáldott történet is társulni fog.
A játék a hivatalos adatok szerint 2013 márciusa és áprilisa között fog megjelenni a Steamen, és nem titkoltan elég sokat vár tőle a szakma, hiszen a fejlesztési munkálatokban a Central Lancashire Egyetem egyik munkatársa, Aaron Foster is segédkezik.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÍgéretes játék, de szerintem azóta sem jelent meg, nem találtam róla semmit, csak hogy 2013 Q2-ben jön PC-re. De az meg már elmúlott. Remélem azért nem lett kuka a projekt.