Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány nappal ezelőtt közöltük veletek, hogy az NCsoft úgy határozott, nem támogatja tovább a Paragon Studios csapatát, ezzel együtt pedig nem csak a stúdió alkalmazottait teszik utcára, hanem az általuk készített és futtatott City of Heroes című MMO szervereit is leállítják. A rajongók természetesen azonnal hangot adtak nemtetszésüknek, illetőleg a Paragon srácai is elkezdtek mozgolódni annak érdekében, hogy elkerüljék végüket, így felcsillant a remény, hogy talán mégis elkerülhetik sorsukat.
A City of Heroes adminisztrátora ugyanis egy olyan üzenetet küldött körbe a rajongóknak a játék keretein belül, ami rövid volt, de ugyanakkor egyértelmű, és valahogy így hangzott:
A Paragon menedzsmentje tárgyalásokat folytat az ügyben az NCsofttal és a befektetőkkel.
Mindez azt jelenti, hogy a csapat nem adta fel és nem törődött bele az NCsoft által kiszabott ítéletbe, és harcolni fog azért, hogy minden megmaradjon a régiben, sőt a rajongók részéről még egy petíció is elindult az MMO és a készítők megmentésének érdekében.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNah ezt már szeretem!🙂 Ha kell pár dolcsival támogatom őket!🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNa igen, ebben én is benne lennék!🙂 Ha a sok szar Kickstarterre milliókat lehet összekunyizni akkor nehogy már egy ilyen cím ne meneküljön meg!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteJó hír! Remélem sikerül megmenekülniük.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteEngem nem akar senki megmenteni befektetőkkel?😄