Talán az Oculus Riftet is támogatja majd a Titanfall

2013. július 23.
1.9351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A játékipar egyik legnagyobb újdonságát, illetve előrelépését a közeli jövőben egyértelműen a kiterjesztett valóságra építő Oculus Rift adja majd, amit a fejlesztők alaposan szeretnének elterjeszteni a színtéren.

Ennek ékes példája többek között, hogy a Respawn Entertainment nemrégiben nagy büszkén jelentette be hivatalos Twitter-felületén, hogy a mai napon megkapták az Oculus Rift fejlesztői csomagját és nagyon várják, hogy alaposabban is megismerkedhessenek vele.

Egy rajongó természetesen azonnal kapott az alkalmon és feltette a kérdést a Respawn Entertainment csapatának, miszerint ez azt jelentené, hogy a Titanfall is támogatja majd az Oculus Riftet?

A válasz természetesen nem maradt el, és nem is lett határozott elutasítás, a Respawn Entertainment szerint ugyanis hivatalos bejelentéssel még nem tudnak szolgálni ezen a téren, de sose tudni mi lesz a történet vége.
9 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Jól nézhet ki Oculussal. röhögő smiley Meg igazából a legtöbb játék, főleg a szimulátorok.

válasz erre

Vendég

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

akkor mar a trackir-t is tamogathatna..

válasz erre

badam10

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

Szerintem is hatalmas innováció.

válasz erre

Lac

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

Persze, biztos furcsa lesz elsőre az az izé a fejen (ráadásul nekem a sima füles is nyomja egy idő után a fejem, szóval eleinte biztos szenvedés lesz), de teljesen új távlatokat nyit majd az FPS-ekben.

Képzeld el, hogy játszol a kedvenc fantasy játékoddal (pl. Skyrim, vagy a folytatása), és nem úgy nézelődsz, hogy mozgatod az egeret, vagy a kontrollert, hanem a fejed forgatva. Ha jól csinálják meg a dolgot, olyan brutális élmény vár ránk, amelyre régóta áhítozik a játékos társadalom, és teljesen új értelmet ad a virtuális világ fogalmának.

válasz erre

italianman

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

had támogassa.

válasz erre

AngryKnight

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

totyak írta:
Szerintem nincs értelme annak az Oculus cuccnak.
hát szerintem sincs nyelvnyújtó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

Lac írta:
Ellenben nekem a várólistámon van. Ha minden jól megy, olyan reformot fog hozni, amelyhez hasonlót nem láthattunk az elmúlt időszakban.
Őszintén szólva én nem nagyon tudom elképzelni, hogy milyen élményt nyújt ez a cucc, de azt tudom, hogy nem akarok egy bazi nagy síszemüveggel a fejemen játszani.

válasz erre

Lac

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

Ellenben nekem a várólistámon van. Ha minden jól megy, olyan reformot fog hozni, amelyhez hasonlót nem láthattunk az elmúlt időszakban.

válasz erre

totyak

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

Szerintem nincs értelme annak az Oculus cuccnak.

válasz erre
Titanfall
4.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja