A Polyphony Digital szerint most szombaton, avagy április 15-én, délután 3 óra magasságában startolnak majd el az első versenyek, ezt követően pedig előre meghatározott időpontokban lehet csatlakozni a futamokhoz, így hétvégenként délután 5 és este 8 óra között, hétköznaponként pedig este 7 és 10 óra között.
Hogy a béta pontosan meddig tart majd, azt egyelőre nem kötötték az orrunkra a készítők, ellenben azt igen, hogy a résztvevőknek regisztrálniuk kell magukat, amit egészen pontosan ITT tudsz megtenni.