Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Most, hogy a Rockstar hivatalosan is elkészítette a GTA 5-öt, a rajongók részéről bizonyára felmerült már a kérdés a csapat jövőjével kapcsolatban, hiszen egy ilyen elképesztő sikerprodukció után ismét nagy dologgal kell előállnia a stúdiónak. Dan Houser szerint egyelőre még semmiféle tervük sincs a jövőre vonatkozólag, ellenben véleménye szerint ő nagyon szívesen belecsapna a 2006-ban megjelent botrányjáték, avagy a Bully folytatásába.
Houser természetesen konkrét részletekkel egyelőre nem tudott szolgálni, azt azonban leszögezte, hogy Jimmy Hopkins, avagy az alkotás pimasz és szemtelen főhőse megmaradna tinédzsernek, tehát nem az ő felnőttkorába nyerhetnénk bepillantást, sokkal inkább a magániskolában zajló újabb megpróbáltatásaiba.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 3 heteMár jól hangzik 😄
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNa én ennek a folytatásnak nagyon örülnék. Az első részt imádtam 😄
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNagyon elvolt találva az első rész is.Lehet a héten nosztalgiázok is egy kicsit. 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 heteDe jó, hogy mindenről megy a nyilatkozat, csak arról nem, amire mindenki vár. Megtudtuk, hogy nem lesz Londonban játszódó GTA, hogy szívesen folytatnák a Bully-t, de hol a PC-s GTA, kéremszépen?
rdave
12 éve, 3 hónapja és 3 heteJó lenne egy folytatás! Hümm, lehet ismét fel is rakom.
lolz
12 éve, 3 hónapja és 3 heteIgen,igen.Egy folytatást én is el tudnék viselni.😄
catilina
12 éve, 3 hónapja és 2 heteAz e-mailben érkező bemutatóban nem éppen családbarátnak neveztétek a Bullit. Ha ez nem családbarát, akkor mi?
A Srác egy szerethető kópé, semmiféle erkölcstelen dolgot nem művel (maximum az egyik tanára?), mi ez, ha nem családbarát?