Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy egészen elképesztő beszámolót olvashattunk a Kotaku magazin hasábjain, akik több francia magazin belsős forrásaira hivatkozva arról írtak, hogy a Quantic Dream csapatán belül komoly gondok vannak a kiegyensúlyozott légkörrel. A vádak szerint ugyanis a stúdió falain belül mindennapos a rasszizmus, a szexizmus és a homofóbia, ezáltal nincs olyan nap, hogy ne viccelődne valamelyik munkatárs ebben a témában, David Cage pedig egy igazi diktátor, aki nemcsak önfejűen vezeti stúdióját, hanem gyakran még ő maga is beszáll ezekbe a viccelődésekbe.
Cage állítólag egyszer például egy tunéziai származású munkatársának is be merészelt szólni, amikor egy betörésről készült felvételt néztek közösen, és viccesen odaszólt neki, hogy nem-e az unokatestvére véletlenül a videón látott elkövető?
Mivel ezek manapság különösen érzékeny témák – még ha folyamatosan csak viccelődésről is van szó -, David Cage természetesen azonnal előlépett, és az Eurogamer magazin kérdéseire válaszolva határozottan tagadta a felmerült vádakat.
Sőt mi több, egyenesen abszurdnak nevezte a fentieket, és kiemelte, hogy vajon miként beszélhetnénk esetében homofóbiáról és rasszizmusról, ha olyan emberekkel dolgozik együtt, mint Ellen Page vagy Jesse Williams, akik mindketten az emberi jogokért küzdenek.
rdave
8 éve, 1 napja és 7 perceÉn már ignorálom ezeket a híreket. Egyszerűen annyi van belőle, hogy nem lehet se egyetérteni, se ellene menni. Hamisan vádaskodókat lassan ideje lenne büntetni, mert ez nem állapot.
Tessék egy kis Decapitated, őket most mentették fel egy nemi erőszak vádja alól: https😕/www.youtube.com/watch?v=yR7AnukIl8U
koalapaci
8 éve, 23 órája és 55 perceÉn vagyok az öskövület a liderális kockák világában, tudom.
Ettöl függetlenül vállalom a véleményemet , mind a szexizmus mind a rasszizmus és bármi más mostanában divatos deviancia már egy ideje „tul van sztárolva” ( nem találom a megfelelö kifejezést) .
Semmi bajom a melegekkel pl. , de mért kell ország világ elött hirdetni és az arcodba dugni ???
Maradva a témánál, és a melegpéldánál , ha most itt elkezdem ecsetelni hogy milyen sürün milyen pózban stb. szoktunk a feleségemmel összebujni minimum hülyének rosszabb esetben perverznek, legrosszabb esetben ( mivel kiskoruak is olvashatják) azonnal pedónak leszek bélyegezve …. mivel én csak egy átlagos ( és Isten bocsássa meg ) „normális” hetero vagyok. Ha ugyanezt egy meleg teszi ( ami ismerjük el deviancia) , akár okkal, akár csak mert trendi reklámozni a melegséget és valaki merni szól hogy talán ennek nem itt a helye azonnal „HOMOFÓB”-nak átkoznak igy nagybetükkel .
Ez egykiragadott példa , de ugyanezt a példát be lehetne helyettesiteni meg nem értett bármilyen kisebbségivel, esetleg tanár által megszidott gyerekkel ( mégjobb ha tinilány) akkor nem csak gyerekbántalmazás hanem molesztálás is , elö nem léptetett megdugott titkárnövel o sor lasssan végtelen ( sajnos) .
Élni kell az egyenjoguságijogokkal nem visszaélni !
petrovicsz
8 éve, 23 órája és 15 perceMost már valaki igazán véget vethetne ennek az egésznek. Egy éve ez folyik a csapból is, hirtelen mindenki meg lett erőszakolva, mindenki bántva van és metoo. Hagyjuk már de komolyan, mindenki tudja hogy a főszerepért d*gni kell, a pozícióért meg sz*pni. Ez van.
marco
8 éve, 22 órája és 35 perceEz az egész dolog rohadt szánalmas. Van akinek alpári humora van (ilyen vagyok én is), van aki elviseli, van aki nem. Tulajdonképpen telibeszarom. De ha azért valaki feljelentene, mert elsütöttem egy olyan poént ami neki nem tetszett, hát jobb lenne ha kurva messzire elkerülne.
Egy alkalmazottól az ilyen hozzáállás még gusztustalan, patkány viselkedés is. Ugyanez a nős dolgokra, fogtam már meg segget (nőit btw) nem egyszer, sőt flörtölni is szoktam, de ha ez valakinek nem tetszik, úgyis szól. Amúgy azt is telibeszarom, max nem beszélünk többet. 😄
Rohadt finnyás egy világ ez, teli puhányokkal, akik már egy hangos fingtól is sírva menekülnek apucihoz, anyucihoz. Kurvára nem jó irányba megy ez a világ.
warriorautobot
8 éve, 22 órája és 19 perceNa jó ez már kezd nagyon gecibe átmenni.
Oké, hogy utálta azt a melót meg a kollégákat, de azt nem kell rögtön úgy beállítani hogy az volt a szexuális zaklatás mekkája! Én se szeretem a munkahelyem, de na nem kürtölöm világgá hogy így fos meg így szar! Csak diszkréten! Nem a legjobb munkahely oszt cső!
imperator
8 éve, 21 órája és 25 perceÚristen, milyen világot élünk, ahol a munkahelyen viccelődnek és próbálnak baráti légkört teremteni, de ha valakinek nem tetszik már rögtön felhozza a zaklatás témát. Elsütnek egy viccet, teljesen hétköznapi, sőt a legtöbb munkahelyen pont ilyen vicceket mesélnek a kollégák egymásnak, nincs ebben semmi rendkívüli.
ryuthestar
8 éve, 20 órája és 10 perceFrancia magazin belsős forrásai? Oh, i see…
Szerintem teljesen jópofa poént nyomott Cage. A nőket pedig bűn nem taperolni, a formás popsi megérdemli, hogy megszeretgesse az ember hébe-hóba! 🙂
ui.:A melegekkel nekem sincs bajom addig, míg nem kell egy légkörben túl sok időt eltöltenem velük.
Egyébként gáz, hogy hova jutunk…lassan tényleg még fingani sem szabad.
totyak
8 éve, 14 órája és 55 perceMivel nem tudjuk mi az igazság, nehéz véleményt mondani. Pár elsütött vicc még elmegy, mi is ugratjuk egymást a melóban, de azért ha tényleg faji, vagy nemi identitásbeli poénokat kapsz naponta, az már valószínűleg kiborít. A tapizást meg nem tudom eltűrni. Hiába vagyunk jóban, hiába jó csaj az illető, nem tenyerelek rá. Ha akarsz tőle valamit, hívd randira. Ha elmegy veled, előbb-utóbb úgy is oda lyukadtok ki, hogy mindenét megtapizhatod.
victorhun
8 éve, 14 órája és 10 másodperceEzek a túlzottan védettek remélem egyszer jól a keblükhöz szoritják a libeseket, mindet ahányan vannak.
5t3v3nk3
8 éve, 13 órája és 20 perceEzek a büdös liberálisok, mind milyen gonoszak!..😄
Szerintem te te az ostoba szarokra gondolsz akik már nem tudnak magukkal mit kezdeni.
A liberalizmus lényege pont az , hogy mindenki azt csinál amit akar, AMÍG EZZEL MÁST NEM ZAVAR.
Na most az hogy letapizol egy jó nőt, vagy , hogy folyamatosan faji agy etnikai vicceket tolsz, ahogy Totyak is leírta, az nem poén meg macsóság, hanem szimpla görénység..😄