Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Warner Bros. végre bejelentette, hogy globális előrendelői akciót hirdet a Lollipop Chainsaw című videojátékhoz, amelynek szexi főhőse, Juliet már korábban felkeltette a játékosok érdeklődését. Ha te magad is belezúgtál kicsit az aranyosságot és a bájosságot a bujasággal ötvöző szőke ciklonba, akkor érdemes lesz figyelned az előrendelési akciókat, lévén különféle exkluzív ruhákhoz juttathatjuk főhősnőnket egy egyszerű előrendelésért cserébe.
Hogy milyen külsőt varázsolhatunk Julietre, az nagyban függ attól, hogy melyik boltból fogjuk előrendelni a terméket, lévén bár globálisan egységes lesz, hogy ruhák járnak cserébe az előzetes vásárlásért, az viszont, hogy milyenek, több esetben boltfüggők lesznek.
Így tehát, míg az Amazonból szexi Rockabilly jelmezbe bújtathatjuk hölgyikénket, addig a Best Buy-os előrendeléssel együtt fekete latex gót ruhába öltöztethetjük Julietet (képünkön).
Az ugyanis azért nem teljesen mindegy, hogy miféle ruciban is írtjuk az élőhalott zombikat, nemde? Megjelenés valamikor az idén, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 heteEz mekkora ötlet!😄
shade
13 éve, 11 hónapja és 2 heteSok lesz az előrendelő, már látom…😄
jezzahun
13 éve, 11 hónapja és 2 hetemármint mi kapunk sexy ruhát vagy a karaktert lehet jobbnál jobban feszülős cicanaciba öltöztetni? esetleg dekoltázs-t nem nagyon takaró felsőket..
remélhetőleg a karakter mert rajtam eléggé bugyután néznének ki🙂
vagy bárkin..