A játék, a manapság olyannyira divatos időutazós fícsőrt dobja be a közösbe, azaz e köré fog felépülni, de nem úgy és olyan formában, mint azt eddig megszokhattuk. Főhősünk, aki éppen élete utolsó perceit töltené, egy különös csoda folytán elkerül az idő azon síkjából, ahol éppen a tragédia megtörtént volna, és egy olyan helyre kerül, ahol biztonságban élhet tovább, de természetesen az úgynevezett kimentés nem a véletlen műve volt.

Egy, az időutazás tudományának birtokában lévő "cég" ugyanis direkt őt választotta ki arra a feladatra, hogy beavatkozzon a világ dolgaiba, aminek hála eljutunk majd mindkét világháborúba, az amerikai polgárháborúba, valamint számos más helyszínre is, ahol emberéleteket követelt valami szörnyű konfliktus. Nagy vonalakban így nézne ki a játék koncepciója, amely több, mint meggyőző és egyedi, bár egy kis félelemre okot adhat a fejlesztőcsapat amatőrsége, hiszen ilyen formában játékot még sajnos nem készítettek.

Mindemellett kíváncsian várjuk a végeredményt, és mint megtudtuk tehát, szeptember 8.-án ki is fog derülni minden. Várjuk!