Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár korábban úgy tűnt, hogy az I Am Alive az egyik tipikus olyan projekt a sorban, amelynek megjelenése teljesen esélytelen PC-re, illetőleg a rossz kritikák miatt a számítógépes tábor sem hullajtott oroszlánkönnyeket a port okán, de a UbiSoft a mai napra virradóra bejelentette, hogy ha kell, ha nem kell, szeptemberben PC-re is megjelenik a játék. Az I Am Alive számítógépes átirata a tartalmat tekintve várhatóan szinte semmiben sem fog különbözni a konzolos változatoktól, így a főszerepet továbbra is a túlélés fogja kapni, illetőleg egy olyan hős, aki kalandjai során eltűnt feleségét és lányát igyekszik megtalálni egy katasztrófa utáni világban.
A tartalommal ellentétben azonban komoly változás lesz megfigyelhető a küllem tekintetében, a PC-re megjelenő I Am Alive ugyanis magasabb felbontású grafikával fog rendelkezni, de állítólagosan helyet kap majd benne két új mód is, így az Easy és a Replay lehetőség.
A játék a hivatalos bejelentés értelmében szeptember 13-án fog felkerülni a Steam és a Ubishop kínálatába, méghozzá 12 fontos árcédulával.
rdave
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHa én ezt pár nappal előbb tudtam volna, akkor nem PS3-ra veszem meg… 😄
darkomen
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAhogy már máshol is megfogalmaztam ezt:
Ezt én meg nem veszem!
Az eredeti koncepció jó volt, amik tervben voltak, ám azt elvetették és egy teljesen klisékre alapozott játékot hoztak ki belőle. Ez valahogy nem tud megfogni.
Ja és mi az már, hogy tudtommal egy év telt el, és főhősünk már az Assassin’s Creed -t is kenterbe verő mozdulatokra képes, ha mászik valahol?
rdave
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAzért Assassin’s Creed-et kenterbeverő mozdulatok igen erős kifejezés, főleg hogy korlátozott ideig lehet mászni és gyorsan kifogy az energiából. Az hogy egy év után is még képes erre nem meglepő, hisz jól tartja magát. 😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNa mondjuk ez egy nagyon jó hír.🙂
darkomen
13 éve, 4 hónapja és 3 heteJó tudom, eltúlzom, de szerintem akkor is szánalmas tud lenni ez a játék.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerintem azért elég jó. Én örülök neki hogy végre megszánták a pc-seket is. Megjött az eszük.🙂
rdave
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHát tényleg kár volt az Ubinak ezt művelni vele… Az első videóban látott játékot vártam én is, bár végül kedden mégis megvettem akciósan.
mrxten
13 éve, 4 hónapja és 3 hetejó lesz ez egy próbát mindenképp megér majd
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNekem bejön. Örülök neki rohadtul.