Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hosszas huzavonát, tologatást és csúsztatást követően a Trion Worlds végre bejelentette, hogy a béta tesztek lezajlását követően szinte azonnal megjelenhet majd a régóta várt End of Nations című MMORTS, amely ezekben a percekben is a tesztelési fázisban található. A készítők ugyanis a tegnap esti órákban hivatalos formában megerősítették, hogy a játék premierjére szeptember 20-án számíthat majd a nagyérdemű publikum, ám arról még továbbra sincs információnk, hogy a digitális változatok mellett dobozos kiadás is várható-e.
Nagy valószínűséggel utóbbi eshetőséget teljesen elvethetjük, hiszen a tervek szerint az 56 (!) játékos összecsapását is támogató alkotás a free to play üzleti modellen alapul, amelynek köszönhetően bárki ingyen töltheti és használhatja majd a végeredményt.
Az End of Nations-ről egyébiránt már tavasszal kiderült, hogy megjelenése valamikor ősszel várható, ám egészen mostanáig kellett várnunk arra, hogy a Trion Worlds végre pontos napot is kijelöljön a premierhez. Ne feledjük tehát: szeptember 20-án itt az End of Nations!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteIszonyat jól néz ki!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHatalmas game lesz szerintem!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteNagyon várós game nekem!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteAlig várom. Nagy csaták lesznek!🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 hete56-an egymás ellen?😮 Az nagyon durva!