Szeptember 1-jétől lesz kapható Európában a Sony PSP

2005. április 27.
1.8691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Többszöri halasztás után a Sony végül is szeptember 1-jét jelölte meg a PlayStation Portable hordozható játékgép európai premierjének napjaként.
 

A Sony Japánban még tavaly december végén piacra dobta a népszerű terméket, az Egyesült Államokban pedig nemrégiben, március 24-én hozta forgalomba. Mindkét piacon igen nagy a kereslet a készülék iránt; a gyártó szerint mostanáig mintegy másfélmillió darabot értékesítettek belőle a két érintett területen.

Az eredeti menetrend szerint Európában is március végén kellett volna megjelennie a PSP-nek, a Sony-nál azonban mindenképpen el akartak kerülni egy esetleges áruhiányt Észak-Amerikában, ezért inkább bizonytalan időre elhalasztották a forgalmazást az öreg kontinensen.

A szeptember elsejei dátum azt jelenti, hogy a Japán bemutatkozás után jó 9 hónappal juthatunk csak hozzá a játékgéphez. Ráadásul itteni ára 249 euró lesz, ami jóval több a 249 dolláros (192 euró) amerikai árnál, ezt azonban a Sony a magasabb forgalmi adóval indokolta. A konkurens Nintendo DS eközben már kapható Európában, sőt az amerikai piacon is sikerült időben valamivel megelőzniük a PSP-t. A Nintendo korábban azt közölte, hogy március végéig ötmillió darabot szeretne eladni a készülékből világszerte, azt azonban, hogy ez sikerült-e vagy sem, egyelőre nem közölték.
1 hozzászólás

richie8

12 éve, 11 hónapja és 3 napja

Megérte rá várni sztem.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja