Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft táblagépes megoldásai nagyon hasonlóan indultak az okostelefonos üzletághoz, ám mindkettőre igaz az, hogy az utóbbi időszakban sokat fejlődtek és egyre használhatóbbak, ezáltal pedig népszerűbbek is lettek. A legújabb Surface táblagépek például igencsak jól használhatóak komolyabb munkákra is és az elődöknél jóval sikeresebben szerepeltek. Valószínűleg az feltűnt az LG-nek is, hiszen a hírek szerint egy Surface riválisként emlegetett hibrid táblagépen dolgoznak. Ez nem áll távol a gyártótól, hiszen van már néhány hasonló megoldásuk.
Konkrétum természetesen még nincsen, a híreket pedig belső forrásokra hivatkozva közölték. Jobban belegondolva ez még egy olyan piac, ahol kevés riválissal kell szembenéznie az LG-nek, hiszen a Surface mellett nem igazán lehet komolyabb vetélytársat megemlíteni. A bemutatkozásra két jó lehetősége is lehet a vállalatnak, hiszen január elején rendezik meg a CES 2015-öt, illetve jövőre érkezik a Windows 10-is, mely minden eddiginél jobb lehetőséget biztosít egy ilyen megoldásra, így valószínűleg megvárják majd az új rendszer rajtját.
juhaszandor
11 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem nem várnak win 10-re. A jelenlegi windows is teljesen jó hozzá, majd kiadnak most is meg akkor is egyet, ha akarnak. SZerintem nem várnak, míg jön egy konkurencia.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 2 heteWin -s LG jó lesz 😉
totyak
11 éve, 1 hónapja és 2 heteVégül is egy próbát megér, hátha népszerű lesz. Ha nem, akkor sem buknak talán nagyot. Okosan kell nekiállniuk.