Az egyik az volt hogy sikeresen megtartsák a marokkonzolon, a negytestvér intenzitását és mindezt, stabil 60 frame/secundum-os képfrissítés mellett tegyék. Állítása szerint eleget tettek a célkitűzéseknek és még újdonságokra is futotta a lendületből. Egy vadonatúj Impact mód, és egy szintén új Final Boss várja az útközben lövöldözni vágyókat.
A játék kizárólag a PlayStation Store felületéről lesz majd megvásárolható, letölthető, amerikában december 4.-étől, 10 Dollár-ért cserébe. A mozgóképen látottak után az árat korrektnek minősítjük és kötelezően megvásárolandónak minden retro shooter addikt számára. A Super Stardust Portable háromdébe ülteti át a klasszikus, űrhajós lövöldéket, a köntös pedig igencsak szemrevaló, mitöbb, roppantul élvezetes.
Update: Az európai verzió már a PlayStation Store felületén pihen, ezúttal Észak-Amerika maradt le egy lépéssel, csak, hogy lássuk, ilyen is van.
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 3 hetemég mindig nem változtattad meg😛 de bannolás az megy. ejj be kéne regisztrálnom ,cska olyan tetü lassú az oldal, hogy nem megy🙂
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 3 heteAz ilyen hangnemért akkor is járna, akár vendég vagy, akár nem. Vedd már a fáradságot, hogy normálisan közlöd a mondandódat. Na figyelj csak, a hír javítva, lesd meg újra. Egyébként a forrás rontott, én meg alászaladtam és akkor mi van? Elmondom, ha van benned tisztelet, akkor most meg is köszöntem volna az észrevételt, de az első reakcióm nem volt baráti, azt is kukáztam. Egyébiránt pedig a magyar nép honnan Store-ozik? Az amcsiról. Miért? Mert oda az összes kártya jó, ott elfogadják. Ergó minket csak ez érint igazán, abban hiba nem volt…
„No word on a European date. More detail through the link…” 😉