Az alkotók egyelőre nem árultak el nekünk túl sok információt az érkező játékról, azt azonban igen, hogy szeretnék majd vele egy újabb szintre emelni a MOBA műfaját, amit elsődlegesen a közösségi élményekre, a kooperációra, a csapat-alapú kollaborációra és egyebekre alapoznak majd.

A Strife a tervek szerint már az idei télen játszható állapotban lesz, ami vélhetően az első béták indulásának időpontját jelöli.