A hardverek sokfélesége, valamint az egyes modellek magas ára miatt nehezen tudom elképzelni, hogy a Valve kezdeményezése milliókhoz fog eljutni. Jobb lesz, ha a Valve megindokolja, miért is érdemes ezekre az eszközökre beruházni a next-gen konzolok és hagyományos PC-k helyett – osztotta meg aggodalmait a Games Investor társalapítója, Nick Gibson.

A Valve talán hosszútávú játszmába kezdett, más utat követve, mint a Sony és a Microsoft? A GamesAnalytics vezérigazgatója, Chris Wright szerint ez sem kizárt:

A Valve megoldásai azon játékosokat célozzák, akik a legjobb élményt szeretnék elérni, a lehető legkényelmesebb módon. Habár a Steam Machine most bemutatott képviselői valóban drágák, néhány éven belül nagy árcsökkenésekre számíthatunk, így komoly konkurenciává válhatnak.

A szakma tehát elég megosztott, míg egyes vélemények sötét képet festenek a Valve kezdeményezésének jövőjéről, addig mások a fokozatosan olcsóbbá váló hardverek révén versenyképes alternatívát látnak benne az évek során elavuló, fix hardverű konzolokkal szemben.