Star Trek D.A.C.: Nézd meg mozgás közben a játékot

2009. november 12.
4.0451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A legutolsó Star Trek film alapján készülő játékot a konzolosok - főleg az Xbox 360-al rendelkezők - már feltehetően kívülről ismerik, így elsődlegesen a PC-s - és a PlayStation 3 platformmal rendelkező - játékosoknak szólnak az alábbi sorok, hiszen a RoboBlitz alkotóinak friss programja csak a hét folyamán lesz elérhető a Steam és a PSN rendszerén.
 

Az egyébként kicsit felemásra készült film alapján, de sokkal inkább csak annak népszerűsítésre készített videojáték sem számíthat nagyobb sikerekre, hiszen egy kissé idejétmúlt, és már a videók alapján is unalmas, felső nézetes megvalósításban kíván alkotni a D.A.C. alcímre hallgató Star Trek játék.

A rövidítés egyébiránt a Deathmatch, az Assault és a Conquest nevek kezdőbetűiből származik, és az elsődlegesen multiplayer mókára kiélezett alkotás három sajátos, ám mégsem túl eredeti játékmódját takarja. Így a megjelenés előtt az illetékesek éppen ezeket szeretnék bemutatni a PC-s és PlayStation 3-as játékosoknak, pontosabban két videó formájában, melyek közül az elsőn az assault és a conquest, míg a másodikon a survival, vagy ha úgy jobban tetszik, a deathmatch módozat tekinthető meg közelebbről.

A program betöltése után egyébiránt 12 játékos mérheti össze tudását az említett lehetőségek keretein belül, de természetesen szólóban is kipróbálhatjuk majd magunkat. Minden esetben csak és kizárólag a Federation és a Romulan frakció között választhatunk, és ezzel nagyjából ki is merült a néhány órás kikapcsolódást nyújtó alkotás lehetőségeinek felhozatala. Ha szeretnél kicsit közelebbről megismerkedni vele, akkor az alábbi két videó kielégítheti ilyen irányultságú vágyaidat, ha pedig már szeretnéd betölteni, akkor a héten látogass el a Steam rendszerére, ahonnan néhány euró ellenében megvásárolhatod majd.

#tv#

#tv2#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja