StarCraft II: Képeken a háború

2009. november 20.
1.9261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Blizzard, jó szokásához híven, a StarCraft II megjelentetését sem kapkodja el.
 

Persze ezt nem is bánjuk, hiszen jó munkához idő kell, ahogy a bölcsek mondanák, az meg egyértelmű, hogy az egész játékosvilág azt szeretné, hogy a StarCraft II jó játék legyen. A 2010. első felében esedékes Wings of Liberty alcímet viselő produktumba a teljes körű multiplayer mellett mindössze a Terran kampány kerül bele, de a készítők szerint olyan minőségben, hogy mind a 20 ujjunkat megnyaljuk utána. A többjátékos bétát több időpontra is kitűzték, nyártól kezdve őszig, a mostani álláspont szerint "keményen dolgoznak, hogy minél előbb kész legyenek vele, és ki tudják bocsátani".

A frissen érkezett screenshotok többsége a single hadjárat egyik küldetéséből, név szerint a The Evacuation of Agriából származik. Ebben a misszióban az lesz a feladatunk, hogy a Jim Raynor félelmet nem ismerő serege élén védelmezzük a Zerg invázió elől menekülő civileket, ami remek alkalomnak tűnik arra, hogy néhány csúszómászó lábikráját megperzseljük. A képek rendben vannak, egy Blizzard-produktumtól sosem a grafika miatt estünk hanyatt, ám grandiózus újdonságokat nem igazán mutatnak. Ennek ellenére valamelyest képesek enyhíteni a várakozás izgalmán.

StarCraft II: Képeken a háború - 2. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 3. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 4. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 5. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 6. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 7. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 8. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 9. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 10. kép


StarCraft II: Képeken a háború - 11. kép

1 hozzászólás

Vendég

16 éve, 11 hónapja és 6 napja

nice



nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja