Ahogyan azt már korábban is megírtuk, a gépek lelövésére azért van szükség, hogy az illetékesek előkészítsék a terepet a július 27-én megjelenő teljes játék számára, amelyet a negatív hullámok, a LAN hiánya és kötelező Battle.net ellenére továbbra is milliók várnak. A Blizzard még mindig úgy kalkulál, hogy amint elvégezték a szükséges módosításokat, visszakapcsolják a bétát, és egészen az imént említett júliusi dátumig lehetővé teszik a hozzá való kapcsolódást. Az előző évekkel ellentétben idén hihetetlenül sok ígéretes produktum érkezik a következő három hónap során, így nyugodtan kijelenthetjük, jó nyárnak nézünk elébe.