StarCraft II: Fél percnyi Protoss gameplay

2010. január 19.
2.3600
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard védő szárnyai alól érkező alkotások esetében bár soha nem lehetünk teljesen biztosak a megjelenési időpontokkal kapcsolatban, arra mégis mérget vehetünk, hogy a World of Warcraft következő expanziója mellett az idei esztendőben minden idők egyik legsikeresebb stratégiájának folytatását, avagy a StarCraft II-t is kitehetjük polcainkra.
 

Az ünnepi pillanatokra ráadásul az előzetes hírek alapján nem is kell sokat várnunk, hiszen az év első felében számíthatunk inkább rá, mintsem a másodikban, mikor már mindenki a Cataclysm rabságában vergődik majd.

Mindenesetre történjen bárhogyan is, a Wings of Liberty alcímmel ellátott első StarCraft II epizód, már korábban kiderült, hogy tartalmazni fog egy Protoss mini-kampányt is, amely sokkal rövidebb lesz a Terran fajra koncentráló sztorinál, de amolyan színesítésképpen az illetékesek szükségesnek tartottak ennek beépítését is. Valamint ezzel szeretnének a Protoss faj szerelmeseinek kedveskedni, lévén az előzetes tervek alapján - játszható formában - teljesen nélkülözve lettek volna a Wings of Liberty-ből. Hogy a Blizzard-nak hogyan sikerült a közkedvelt frakciót beépítenie a játékba, az pedig most rögtön kiderül, a mai napon ugyanis befutott egy alig fél perces videó, amelyben ebből a mini-kampányból láthatunk néhány mozzanatot. Ha kíváncsi vagy rá, csak kattints a lejátszás gombra:

#tv#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja