Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A StarCraft II és a Diablo harmadik epizódja elég meghatározó szereplők lesznek a jövőben, az örökös kérdés azonban mindig az, hogy mikor. Az E3 kiállításon a Blizzard illetékesei elég szerényen nyilatkoztak, az a néhány mondat is csak a StarCraft II-ről szólt, azonban egy tolakodó újságíró kérdéseire a cég egyik fejese, Mike Morhaime válaszolt, aki elmondta, és ezáltal meg is erősítette, hogy a játék még ebben az évben, méghozzá az utolsó hónapok környékén érkezhet meg a boltok polcaira.
Mivel az információ az egyik leghivatalosabb embertől származik, bátran vehetjük készpénznek, reméljük az E3 alatt a Diablo 3 is minimum ilyen szinten szóba kerül, hiszen arról is jó lenne már hallani valami biztatót és közelebbit. A StarCraft II bétája mindemellett a nyáron veszi kezdetét, legalábbis a friss információk is ezt erősítik meg, pontosabbat viszont ezzel kapcsolatban sem tudunk még. Várjuk a továbbiakat!