Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bő 1 hét telt el azóta, hogy elindultak a StarCraft II bétáját kiszolgáló szerverek. A fórumokon pezseg az élet, a szerencsés kiválasztottak hosszú élménybeszámolókat tartanak irigykedő játékostársaiknak. A vélemények egyértelműen pozitívak, legtöbben mindössze egyes egységek hangjait javítanák ki (a fejlesztők nagy eséllyel engednek is a nyomásnak), illetve a balance-on finomítanának. A Blizzard korábban úgy nyilatkozott, hogy 6 hónap hosszúságúra tervezi a béta teszt időszakát, amely alatt kellő mennyiségű tapasztalatot tudnak felhalmozni az alkotás tökéletesítése érdekében.
A tegnapi BlizzCast, a csapat hivatalos podcastja, szerint azonban már korántsem ez a helyzet. Chris Sigaty, a projekt vezető producere ugyanis – többek között – a következőket jelentette ki: „3 és 5 hónap közötti hosszúságú bétát céloztunk meg, jelenleg azon az állásponton vagyunk, hogy 3 hónapos legyen. Továbbra is az esztendő első félévét célozzuk meg a megjelenéssel.” Az elhangzottakkal kapcsolatban egyelőre meglehetősen szkeptikusak lehetünk, hiszen a srácok nem a gyors munkatempójukról híresek, mindazonáltal 3 hónap is kellően terjedelmes idő egy bétára, így akár még az is megeshet, hogy a nyarat valóban a zergek hozzák el.