A World of Warcraft MMORPG-vel ugyan világjárványt indítottak el, de mellette az idei év (reménykedjünk), két régi franchise folytatását is rejti, amelyek a StarCraft II és a Diablo III nevekre hallgatnak. Mielőtt viszont ennyire előretekintenénk, nézzünk kicsit vissza is az időben, hiszen a StarCraft első epizódja például a napokban került be a Guinness rekordok könyvébe.
Nem csalás, nem ámítás, a Blizzard hivatalos közleményben erősítette meg a StarCraft díjazását, a nagy könyvbe pedig azért kerülhetett bele, mert nem kevesebb, mint 9,5 millió példányt értékesítettek belőle világszerte, amivel kiérdemelte a minden idők legnagyobb példányszámában elkelt RTS játék díját.
A Blizzard ezen kívül természetesen a World of Warcraft miatt is bezsebelt egy díjat, méghozzá ki lehet találni, hogy miért. Már szinte hallom a jó válaszokat, így van, a WoW, mint legnépszerűbb MMORPG (jelenleg 11,6 millió előfizető, év végére talán a 12 millió is meglesz). Így tehát a Blizzard két játékkal is kicsípett egy szeletett a könyvből, amelyet a Guinness World Records Gamer?s Edition néven kell keresni bizonyíték szerzés érdekében.