Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Black Rock csapatának hozzáértését dicséri majd a Split/Second címre keresztelt versenyjáték, amely az idei esztendő egyik legígéretesebb ilyen stílusú alkotásának tűnik, komoly ellenfeleként a Blur nevű csodának, amely bár a műfajon belül egy kicsit más irányban mozog, az arcade jellem mindkét program esetében fellelhető lesz. Sőt, a két játék még egymáshoz feltűnően közeli megjelenési dátummal is rendelkezik, tehát a csata kettejük között nem csak vélt, hanem valós esemény lesz.
Az erőfitogtatás pedig elindult, a mai napon éppen a Split/Second kapta meg első fejlesztői naplóját, amelyben néhány jókedvű fejlesztő beszél nekünk munkájuk jóságáról. Természetesen nem csak érdekes információkat tudhatunk meg a néhány másodperces videó megtekintése közben, hanem áttanulmányozhatunk pár eddig soha nem látott gameplay felvételt a játékról, sőt, néhány pillanat erejéig még a fejlesztési munkálatokba is belekukkanthatunk. Reméljük az első ilyen napló nem az utolsó is egyben, a május 21-én esedékes premierig még szívesen látnánk néhány ilyen darabot.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaNekem tetszett a játék nagyon, őrületes robbanások és platformledőlések vannak 😄 Ötletes 🙂