Az illetékesek pár nappal ezelőtt már a fülünkbe juttatták, hogy az új Pókember játék kiemelkedő lesz, nem követi majd az elődök nyomvonalát, és teljesen új formát mutat fel. A ma érkezett videóból kiderül, hogy ez a kijelentés egy hangyányit sem volt túlzás, mivel rögtön több dimenziót is kapni fogunk játéktér címszóval – a kisfilm szerint négyet -, ahol majd különböző feladatokat kell megoldanunk, a velős történet nyomvonalán haladva. A dimenziók közül kettőt már is felfed a bemutatkozó trailer, az egyik a megszokott, valódi, színes, képregényes formula, ahol Póki is a rendes piros-kék ruhájában tündököl, a másik azonban egy sokak által valószínűleg ismeretlen megközelítés lesz.
Itt ugyanis főhősünk, mintha egy világháborús pilóta szerelésébe bújt volna – az öltözet kicsit sem hasonlít a fekete pókruhára -, ám képességei így is megkérdőjelezhetetlenek, biztosan nagy izgalom vár ránk ebben a formában, dacára a kissé noir-os megközelítésnek. Nem mehetünk el szó nélkül továbbá az alkotás képi világának képregényes megközelítése mellett sem, lévén az illetékesek – valószínűleg direkt – egy ilyetén megvalósítást választottak, ami egyértelmű pluszpont, hiszen Pókember mégis inkább a képregények, mintsem a gagyi filmek szülötte, illetve hőse. A néhány másodperces mozgóképből kitűnik továbbá, hogy az illetékesek valószínűleg csak konzolokra készítik el a játékot (PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo Wii és DS), azonban korai még ezzel kapcsolatban pánikba esni, hiszen egy népszerű franchise-t minden esetben érdemes kiadni minden platformra. Most ezen mégse fájjon a fejünk, vessük inkább bele magunkat az első trailerbe, illetve tekintsük meg az első képeket a Spider-Man: Shattered Dimensions-ről.
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteMi afene volt az a végén?! Lehet majd benne belsőnézetesen játszani vagy mi?O.o
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAmúgy nekem nemtetszik, túl rajzfilm szertű.
yoyo
15 éve, 9 hónapja és 3 heteŐőőő…hát ez igen érdekes lesz, egyelőre nem nyerte meg nekem se a tetszésem, de majd kiderül.
maniac
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAham, elvileg lehet. A grafikai ugyanakkor szerintem nagyon durva, a mai napig veszem a Pókember-képregényeket, közel áll a szívemhez a Parker kölyök, szóval én örülök, hogy ez irányba mozdulnak.🙂
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteNa ha igaz, akkormárcsak azértis kipróbálom, hogy megnézzem ezt abelsőnézetes cuccot. 😄 És ugye azér még lehet majd a városban szabadon ugrálni? Azt én kinem venném belőle.
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteMICSODA? „valószínűleg csak konzolokra készítik el a játékot”?! BA***ÁK MEG!
yoyo
15 éve, 9 hónapja és 3 heteEjnye no, nem moderál magától az oldal ilyen szavakat? Amúgy igazad van, csak kicsit költőibben kellene mondani. Mondjuk: „a terem búráját!” vagy „hogy párosodnának!”😉
maniac
15 éve, 9 hónapja és 3 heteKi is csillagoztam gyorsan.🙂
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn is azthittem kicsillagoza. xD Am de akkor is mekkora már, hogy hosszú idő óta egy normális spiderman játék kijön és van pofájuk kivenni a pc-s verziót.
lac
15 éve, 9 hónapja és 3 heteA színes részek nem jönnek be, de a noir-os nagyon megfogott. Kicsit Arkham Asylum beütése volt, ami ugyebár hátrány nem lehet…😄
yoyo
15 éve, 9 hónapja és 3 heteaz arkham asylum beütés sose hátrány, igazából már jöhetne a 2, mert az elsőt már 2szer kitoltam, a challengeket már majdnem megcsináltam mind, a fejtörőkből pedig csak 8 hiányzik…
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn meg már vagy fél éve ugyanannál a résznél vagyok és szerintem a játékot elcseszték avval a résszel. Ilyen csatornában kell menekülni a bazinagy krokiember elől és a lehetetlenséggel egyenlő a kijutás, legalábbis én nemtudopm hány napig szenvedtem vele és mégsem jutottam ki, le is töröltem a játékot.
yoyo
15 éve, 9 hónapja és 3 hetesztem az a rész is király volt, figyelni kell a jelzőt bal vagy jobb fölül, az mutatja hogy merre kell menni, amikor befele mész. Kifele se olyan nehéz amúgy, meg ha jól emléxem akkor van segítség, hogy merre kell visszamenni.
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteIgen, van egy nyíl ami mutat egy irányba de ha aztkövetem tuti zsákutcába jutok. Én annál a résznél már úgy felhúztam az agyam, hogy olyan nincs. Tökre könnyű volt a játék egy halálnélkül el lehetett odáig vinni minden frankó és beletesznek egy olyan részt, amin átsem tudok jutni.
yoyo
15 éve, 9 hónapja és 3 heteÓóóó, nekem gyakran van ilyen, szinte minden játékban van egy rész, amit az istennek se tudok megcsinálni. Aztán másnap leülök, és egyből megy – lehet nálam az az oka, hogy 5 órája zsinórba játszok valamivel, és a végén nem érzem magam fáradtnak, de az agyam már biztos nem úgy működik, ahogy kellene. Ha nem megy egy rész, akkor leteszem 1-2 napra a játékot, utána általában sikerülni szokott.
lac
15 éve, 9 hónapja és 3 heteJátszatok a Tunnel Rats-szal. Ott rájönni, hogy éppen mit kellene csinálnod…😄
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 hete#dolt# #dolt_vege##alahuz# #alahuz_vege##kover# #kover_vege##dolt# #dolt_vege#PŐKEMER