Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A híres kétlábú pók, a hálószövögető fényképész és életművész, a barátságos és közkedvelt Pókember visszatér a videojátékok színterére, miként azt a Marvel Entertainment és az Activision a mai nap folyamán ünnepélyesen bejelentette. A két nagykaliberű vállalat szerint Peter Parker még idén ősszel arcába húzza a legendás maszkot, hogy az épületek közt lengedezve szolgálja a törvényt. J.J. tehát újfent szívhatja a fogát, falmászó Marvel-képviselőnk ismét hálót vet a konzolokra.
A játék Spider-Man: Edge of Time címen kerül majd-majd-majd a polcokra, s mint azt Peter David (a Spider-man 2099 képregénysorozat társalkotója) ecsetelte, a készülőfélben lévő alkotás két összefüggő idősíkon játszódik majd, az Amazing Spider-Man, valamint az erkölcstelenségben agonizáló jövő, a Spider-Man 2099 érájában – lenyűgöző történettel átitatva, természetesen.
Arról, hogy a játék mely konzolokat óhajtja megrohamozni, a kiadó egyelőre nem nyilatkozott. (A Kapitány igyekszik majd idővel eme létfontosságú információt is becserkészni…)
No, mit szóltok?
shade
15 éve, 3 hónapja és 3 heteMég egy spidermanes játék, márcsak ez hiányzott…
skyman
15 éve, 3 hónapja és 3 heteHát sose eggyetlen Spiderman-es játékkal se jácottam. Nem hiszem, hogy most kezdeném el xd
shade
15 éve, 3 hónapja és 3 heteNekem a második spidermanes játék volt a jó, ami nekem az első is volt, azt végig is vittem, de a többi pocsék volt.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 heteMost miért? Jó az!😄
uhrindam
15 éve, 3 hónapja és 3 heteVárós! 🙂