Csupa-csupa kedvező dolog, és mégis azt a hírt kell megosztanunk Veletek, hogy a stúdió 35 munkatársától vált meg az elmúlt napok során. Az értesülést a Sony Online Entertainment is megerősítette, tehát abszolút hivatalos, részleteket azonban nem közöltek, így fogalmunk sincs, hogy milyen területekről (valószínűleg nem a vezetőségből...), mely fejlesztőcsapatokból küldték el az embereket.
Ez a 35 alkalmazott a cég munkaerejének 4%-át tette ki, azaz egy komoly méretű vállalkozásról beszélünk, amelyet valószínűleg nem fog megroppantani néhány jómunkásember utcára hajítása. Az indok sem maradhatott el, ami ismerősen csenghet, ugyanis mostanában egytől-egyig az összes játékiparban tevékenykedő stúdió ezekkel a szavakkal kíséri az elbocsátásokat. Ennek megfelelően a Sony Online Entertainment is a cég erőforrásainak jobb elosztását, a növekvő piacok jobb kiszolgálását és a működési hatékonyság fejlesztését sorakoztatja fel a közleményében. A brigád ősszel a DC Universe Online mellett piacra dobja a családbarát Star Wars: Clone Wars Adventurest is, jövőre pedig a The Agencyvel támadják be az MMO-kra éhes játékosok pénztárcáit.
(A kép a DC Universe Online-ból van kiragadva.)