Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony konferencia lassan de biztosan megkezdődött, és az illetékesek némi szokásos rizsa után azonnal belecsaptak a lecsóba, leeresztettek egy vetítővásznat, felvetették 3D-s szemüvegeiket a nézőkkel, és belekezdtek egy Killzone 3-as prezentációba, amely így, három dimenzió nélkül, saját monitorainkon is enyhén állejtősen hatott. Ha ilyen lesz a késztermék, akkor nem lesz túl sok okunk panaszra. Szerencsére nem csak a mozgóképen volt a hangsúly, hiszen elhangzott két nagyon fontos információ is a vetítést követően, amelyek inkább lettek hivatalos megerősítések.
Ezek közül az egyik az, hogy a Killzone 3 boltokba kerüléséig egészen a jövő esztendő februárjáig kell várnunk, míg a másik, hogy a Sony mozgásérzékelős cuccát, avagy a Move-ot teljes egészben támogatni fogja a késztermék, így akár hadonászva is átélhetjük a program teljes cselekményét. Jól hangzik!
marduk
15 éve, 7 hónapja és 6 napjaTegnap néztem én is az E3-at és a Killzonet sikerült elcsípnem. 🙂 A god mód azé bevolt kapcsolva mert azé ciki lenne liveba meghalni 😄