Sony: 500 euró lesz a PlayStation 3

2006. május 13.
2.1601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Sony a hónapok óta tartó találgatások és kiszivárogtatások után bejelentette, hogy a PlayStation 3 következő generációs játékkonzol hivatalos kiskereskedelmi ára 499 euró lesz az öreg kontinensen.

Ez azt jelenti, hogy azoknak volt igazuk, akik szerint a több funkció és a fejlettebb technológia árát bizony meg kell majd fizetniük a vásárlóknak cserében azért, hogy októbertől egy ténylegesen jóval komolyabb készüléket kapjanak, mint a mostani PS2. Elemzők szerint ugyanakkor az ár arányban van az értékkel, és a termék versenyképes is lesz a piacon.

A riválisok közül a tavaly év vége óta kapható Microsoft Xbox 360 ára 299, illetve a 20 GB-os modell esetében 399 euró, viszont jelenleg nem tartalmaz DVD meghajtót. A Sony PS3 ezzel szemben, a 20 GB-os merevlemezes mellett, egy következő generációs Bluray kéklézeres optikai meghajtóval is fel van szerelve. Az Egyesült Államokban ráadásul egy 60 GB-os verzió is kapható lesz, 599 dollárért. Az alapváltozat ott 499 dollárba kerül majd, mivel a készülék, ahogyan azt az elektronikai termékeknél már megszokhattuk, névértéken az Atlanti-óceán mindkét partján ugyanakkora összegért lesz kapható, ez pedig jelen pillanatban közel 30%-os árelőnyt jelent annak, aki Amerikában vásárol.

A bejelentéssel egy időben a Sony egy olyan mozgásérzékelős PS3 távvezérlőt is bemutatott a nagyközönségnek, amilyet először a Nintendo fejlesztett ki az akkor még Revolution kódnéven futó termékéhez. A nemrég Wii-re átkeresztelt következő generációs Nintendo konzol versenytársaihoz képest némileg eltérő filozófiát képvisel: teljesítménye alig nagyobb a jelenlegi GameCube-énál és a grafikus alkalmazások terén sem kínál majd HD felbontást, ehelyett inkább a játékprogramok terén ígér áttörést úgy, hogy közben ára durván alig a fele lesz a versenytárs termékekének. A Nintendo Wii egy friss bejelentés szerint várhatóan az idei negyedik negyedévtől lesz világszerte kapható, egyelőre ismeretlen áron.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 3 napja

A minőséget sajnos meg kell fizetni, a BR meghajtó, lévén új technológia, méginkább drágítja a konzolt.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profilja