Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Killzone 3 esetében a Sony-nak semmiféle különleges technikát és cselt nem kell bevetnie ahhoz, hogy játékuk jó eladásokat produkáljon, így csak a rajongók iránti elkötelezettségükre gondolhatunk legfrissebb akciójuk emlegetésekor. A cég ugyanis bejelentette, hogy bárki, aki megvásárolja majd a Killzone 3 egy eredeti példányát, az kapni fog egy PlayStation Network-ön feloldható béta kódot, méghozzá a várva-várt SOCOM 4-hez, ami ebből kifolyólag végre tényleg megjelenhet már az idén.
A kódok a Sony szerint minden standard Killzone 3 dobozban, valamint a Helghast Edition-ben is megtalálhatók lesznek, érdekességük pedig az lesz, hogy egy lényegesen előbbi bétába engedi majd be a játékosokat, még bőven a publikus kipróbálható változat előtt. Szintén fontos még, hogy a kódok csak a többjátékos mód bétájához engednek hozzáférést, ugyanakkor ha szeretjük a SOCOM 4-et is a Killzone 3 mellett, akkor biztosan örülni fogunk ennek a kis ajándéknak.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 4 heteNem hiszem, hogy túl sokan vették meg a játékot csak a másik bétája miatt. Szerintem sokakat nem is érdekelt a béta, maximum elajándékozták akulcsot.