Egy igen neves technikai újdonságokkal foglalkozó oldal állítása szerint egy belsős informátor kiszivárogtatta a Sony idén őszre tervezett nagy dobásának néhány részletét. A spekuláció egy újratervezett és fizikai paramétereiben leredukált, sexy PlayStation 3 hardverről szól. Az új modell 160GB-os HDD-vel, 45nm-es Cell Broadband Engine-nel és szintén zsugorított Blu-ray olvasóegységgel lenne felvértezve. Persze ezek a változások kihatással lennének a gép enegia igényére és a hőtermelésére is, persze szigorúan pozitív irányban. Minden eddig szóbakerülő újítás helyet kapna tehát az új, karcsú kiszerelésben.
A Sony egyelőre nem reagált érdemben a híresztelésekre, de várhatóan cáfolni fogja majd a szárnyra kelt információkat, mely a tapasztalataink szerint egyáltalán nem jelenti azt, hogy valóban hamis a hír. Jelenleg a "nem kommentálunk spekulációkat" állásponton táboroznak. Sokszor tagadott, sok olyan dolgot, amit utána hivatalosan pedig bejelentett/megerősített. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de a hardver újragondolás benne van a levegőben, hisz ezzel együtt a gyártási költségeket is erősen vissza szoríthatnák és ez nagyon kedvező hatással lenne az idei holiday szezon PlayStation 3 eladásaira, ami valljuk be, hogy ráférne a Sony-ra. Nehéz évet zártak, így most már csak feljebb kúszhatnak, amennyiben jó politikát vallanak és persze az árfekvés kérdése is sokat nyom a latban.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteJobb is lett a slim PS3, kinézetre mindenképp tetszik 🙂