Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A United Front Games legfrissebb bejelentéseiből kiderült, hogy a háttérben immáron hivatalosan is nekiláttak a tavalyi évben megjelent Sleeping Dogs folytatásának, így Sleeping Dogs: Triad Wars címmel készülhet a második rész. A fejlesztők kiemelték, hogy nem direkt folytatásról van szó, sokkal inkább egy szellemi örökösről, de közvetett formában kapcsolódik majd az első felvonáshoz, hiszen hasonló koncepcióban, a Hong Kong-i alvilággal a középpontban készül a Triad Wars is.
Sajnos a United Front Games bővebb részleteket egyelőre még nem közölt a Sleeping Dogs: Triad Wars-szal kapcsolatban, de azt még elárulták, hogy ezúttal is a Square Enix csapatával működnek majd együtt, a játék első részleteire pedig 2014-ben kell számítanunk, méghozzá a formális bejelentéssel együtt. Örültök neki, hogy folytatódik a Sleeping Dogs?
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 hetejöjet , jo játék .
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteEz jo hir tetszett az elso
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAz első megvan 😄 Kíváncsi vagyok a folytatására. 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNekiálltam az első résznek, de félbemaradt. Pótolni kéne a hiányosságot.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAz első rész pozitív csalódást okozott, jöhet a folytatás.