Mindez még erre az esztendőre van beütemezve a csapatnál, tehát biztosan nem fognak unatkozni, mint ahogyan mi sem, hiszen a Raven neve egyet jelent a minőséggel, így kettő biztos vételünk akár már lehet is a 2009-es esztendőben.
A kiadó szerepében tetszelgő Activision azonban gondoskodni fog arról, hogy már a Singularity megjelenése előtt belekóstolhassunk az időutazás szépségeibe, és a játék hangoztatott, valamint egyedinek mondható opcióiba. Friss nyilatkozataik szerint ugyanis érkezni fog egy demonstrációs anyag a játékhoz, ez száz százalékos információ, viszont a beharangozás mellé sajnos semmilyen más információt nem adtak tudtunkra. Mivel az alkotás ősszel fog a boltokba kerülni, nagyjából a demó érkezését is arra az időintervallumra datálhatjuk, de ez még egy kicsit messze van, így egyelőre elégedjünk meg a tudattal, hogy lesz kipróbálható verzió, és nem kell csak a videókra, valamint a képekre hagyatkoznunk a vásárláskor.