Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei év egyik legeredetibb játéka címre is pályázhatna a Raven Software műhelyében készülődő Singularity, sőt, nagy valószínűséggel fog is, hiszen kevés olyan produktum érkezik a 2009-es esztendőben, amely nem folytatás, hanem egy kezdő projekt, de kiváló ötleteket vonultat fel. Éppen a tegnapi napon adtuk hírül az egyik fejlesztő nyilatkozatát, aki nem tartja időutazós FPS-nek a játékot, hanem sokkal inkább az idő manipulálását helyezi előtérbe, ennek bizonyítékképpen (de nincs kizárva a véletlen sem) megérkezett egy friss videó a játékról, ahol ezt az opciót tekinthetjük meg a gyakorlatban.
A mozgóanyagon is látszik, ahogyan főhősünk (kezén a kis szerkezettel), különböző tárgyakat alakít át az idő segítségével. Kezdésnek tudnunk kell, hogy a jelen kor és a körülbelül 50 évvel ezelőtti időszak eseményei között váltogatjuk az időt, tehát ha egy tárgy a napjainkban rozsdás és haszna vehetetlen, azt átalakíthatjuk körülbelül 50 évvel ezelőtti másává, és máris használhatjuk, amire rendeltetett.
A mozgóanyagon elsősorban ezt láthatjuk viszont, de a manipulálás érvényes emberekre is, nem csak szervetlen anyagokra, de természetesen ez csak egy példa a sok közül, amit a Singularity majd fel fog kínálni nekünk. Ha újabb képeket szeretnél látni a játékból, pillants bele az alábbi videóba.
lac
16 éve, 8 hónapja és 4 heteA fa kinövesztése nagyon vagány volt😄