"Ez egy újragondolása az első Silent Hill-nek…, Nem egy remake és nem is egy port, fontos különbség. Ez tényleg úgy hat majd, mintha csak egy új játék lenne…" – nyilatkozta Tomm Hulett, a játék producere.

Információink szerint sok dolog marad régiben, de rengeteg összetevő változik majd egy alaposat. Továbbra is Harry Mason-t fogjuk irányítani, aki ugyanúgy kislánya után kutakodik a rettegett városkában és úton-útfélen ismerős dolgokba botolhatunk majd, de azok rendre megcsavarják a helyzeteket, átverve ezzel a korábbi tapasztalatainkat, amennyiben játszottunk a PlayStation-ös eredetiével. Ha nem, akkor meg úgyis minden új lesz benne azok számára, akiknek ez az első találkozásuk lesz a nyitó epizóddal.

A döntéseink, adott válaszaink befolyásolni fogják majd a történet kibontakozását. "A Silent Hill városa korábban a protagonistánk fejében létezett, ezúttal viszont a miénkben fog…" – mesélte Tomm Hulett, ami meglehetősen izgalmasan hangzik, egyébként sem nagyon találni parásabb játékot a Silent Hill sorozatnál. Ha ezt még jobban feltekerik, tiszta gatya nem marad alattunk.

A WiiMote segít a környezettel való fizikai kontaktusok létrehozásában, így a puzzle feladványoknál sem csupán gombokat nyomogatva tudunk majd mozgatni, megerősíteni dolgokat, nagy szerepet játszik tehát ez esetben is a mozgásérzékelés, mint irányítási metódus. Újragondolás, vagy az általunk szinonimaként is használt remake? Teljesen mindegy, minek is nevezzük, lényeg, hogy tudjon elegendő újdonságot felmutatni mindazok számára, akik már korábban akár többször is végigrohantak az eredeti első epizódon.

Dátumot egyelőre nem tudunk mondani, a becélzott platform a Nintendo Wii, gondolom ez már lejött az elején is, de szeretünk biztosra menni. Kőkemény pszichológia nyomás, állandó rettegés, beteg események, még betegebb kreatúrák és számtalan, halálfélelemmel átitatott óra áll ismét előttünk. A Wii az újragondolások egyik táptalaja. Ha lesz olyan jó feldolgozás, mint volt annak idején például a Resident Evil első része, akkor kötelezőnek illendő minősíteni a beszerzését. Végre a másik kultikus horror sorozat is méltó megemlékezést kaphat.