Mindent vivő best seller nem vált belőle, a Midway mégis emelt fővel jelenti, hogy a tavaly év végén megjelent epizódból közel két millió kópiát szállítottak le a boltoknak, ez pedig igencsak korrekt mennyiség, nem meglepő, hogy a csapat máris beleásta magát az újabb felvonás elkészítésének munkálataiba.
A jeles híreket Ed Boon, a brand egyik alapítója kürtölte világgá, aki látszólag elégedett a sikerekkel. Bevallása szerint sokan és még többen dolgoztak rengeteget a két univerzum összeeresztését megvalósító epizódon, de nincs megállás, a szekérnek mennie kell, fejlesztés alatt áll a következő installáció, amelyről ez minden, amit jelenleg tudunk.
További információkat, hivatalos bejelentést, miegymást későbbre várhatunk, hamarosan tehát napvilágot láthatnak az első konkrét részletek is. Valószínűleg a készülő epizód már nem a cross univerzumos felállásban jelentkezik majd, de egyelőre csak óvatosan tapogatózunk, hiszen semmi sem lett megerősítve, csupán annyi, hogy lesz új Mortal Kombat játék a jövőben.
További Mortal Kombat Vs DC Universe-t érintő adat, hogy ez a felvonás volt a sorozat történelmének legnagyobb mennyiségben előrendelt darabja és több mint 3.6 millió meccset zavartak le a játékosok online és ez még csak a PlayStation Network-ön bonyolított forgalom. Amerikában 60 Dollárért kapható az fapados kiadás, de 70 zöldhasúért már egy Kollector’s Edition-t is a vitrinbe passzolhatunk.
raiden
16 éve, 11 hónapja és 3 heteNem rossz a Sub-Zero-s kép,de egy Raidenesnek jobban örültem volna…😄 Örülök neki hogy,a Mortal Kombat nem esett áldozatául a rengeteg leépítésnek,és lesz még folytatás…😎
futuretro
16 éve, 11 hónapja és 3 heteÉrdemei szerint bíráltatik el minden ember. 😉 Megfontoltam és a kedvedben jártam, sőt, még társaságot is kaptál Sonya és Cyrax személyében. 😉
raiden
16 éve, 11 hónapja és 3 heteKöszönöm..😎 De ha valóban úgy gondolod ahogy írtad”Érdemei szerint bíráltatik el minden ember.”,akkor én meg sem érdemlem ezt a nagyvonalúságot,amit irányomban tanúsítasz..Mostanában nem sok ember szívébe loptam be magam… 😕 én legalább is úgy érzem..
futuretro
16 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn úgy érzem, hogy paranoid vagy, plusz lelkis. 😉 Jómagam nagyra becsüllek az itt tanúsított magatartásodért. 🙂 Hogy ne legyen off sem a komment… Érdekes, hogy villám istenünk nevét kétféleképp írják a Mortal Kombat-en belül is, van egy Raiden és Rayden formája egyaránt. 🙂 Tudtátok é eztet e? 😄
raiden
16 éve, 11 hónapja és 3 heteKöszönöm,az őszinte szó nagy kincs a mai világban..😉 Amúgy tudatosan választottam a Raiden verziót,nekem ez jobban tetszik..A Rayden kicsit olyan…szal érted..😄
raiden
16 éve, 11 hónapja és 3 heteKhm..Azért hozzáfűzném,(elnézést hogy offolok),az előbbi hozzászólásom kiegészítve,a „paranoid”,és „lelkis”,kissé pontatlan meghatározás az „elmeállapotommal”kapcsolatban..😄 Van bennem mindkettőből,de nem kóros mértékben.De ha annyi alakoskodó és képmutató emberrel találkoznál minden nap mint én,te is hasonló „tüneteket”produkálnál Futu barátom..😉 (milyen világ az ahol levágott kezek fojtogatják az embereket a tv-ben,és intézményesítették más emberek nyomorúságában való vájkálást?lásd;M.nika Show)Ha ez normális,akkor bevállalom hogy kicsit gyp-s vagyok…😄
nemabob
16 éve, 11 hónapja és 3 hetene egymást ocsároljátok a játékrol irjatok véleményt.
a mortal jo játék annak aki élvezi sok agresziv állat😎
raiden
16 éve, 11 hónapja és 3 heteIgazad van.. Bocs…🙂