Először a Beijing-i olimpiai játék fog érkezni a SEGA gondozásában, június 27.-én, majd ezt követi augusztus 22.-én a Gas Powered Games PC-s szerepjátéka a Space Siege. A szeptemberi hónap még ennél is jóval sűrűbbnek ígérkezik, hiszen több sikervárományos is ebben a hónapban fut be.
A levélhullás első havában érkezik a Golden Axe: Beast Rider multiplatform színekben (PlayStation 3, Xbox 360), a Picto Image DS, a Nintendo marokkonzoljára, a BioWare szerepjátéka a Sonic Chronicles: The Dark Brotherhood, szintén DS exkluzívként. A sort pedig a PlayStation 2-es Yakuza 2 zárja. Ez utóbbit kiemelten várjuk már.
A novemberi hónapra pedig már csak a Sonic Unleashed maradt, mely érkezik mindhárom asztali berendezésre. Sonic visszatér a gyökereihez és megpróbál a számára barátságtalan térbeliség után nagyrészt síkban kalandozni. Remek darabnak ígérkezik, csak bírjuk ki addig cérnával valahogy. Képzeletben túl vagyunk a szilveszteri bulin, újévet köszöntünk és már haladunk is tovább, hiszen a következő év elején is meg leszünk dobálva szimpatikus anyagokkal.
Az Obsidian Alpha Protocol-ja érkezik az új esztendő első negyedében, a fekete-fehér képi világgal megáldott Wii exkluzívval, a Madworld-del karöltve. Ez utóbbit a Platinum Games (ex-Clover) hozza tető alá. A sort pedig a Creative Assembly féle Empire: Total War és a Gearbox által összerakott Aliens: Colonial Marines zárják.
Így fest tehát a SEGA idei, illetve jövő év eleji, tervezett menetrendje. Gondolom mindenkinek van közöttük legalább egy favoritja. Nekünk kapásból kettő is. További szép napot kívánunk.
– Beijing 2008 PS3/360/PC – Június 27
– Space Siege PC – Augusztus 22
– Picto Image DS – Szeptember
– Golden Axe Riders 360/PS3 – Szeptember
– Sonic Chronicles DS – Szeptember
– Yakuza 2 PS2 – Szeptember
– Sonic Unleashed 360/PS3/Wii/PS2 – November
– Empire: Total War PC – 2009 Első negyedév
– Alpha Protocol PS3/360/PC – 2009 Első negyedév
– Madworld Wii – 2009 Első negyedév
– Aliens: Colonial Marines – 2009 Első negyedév
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 4 hete🙁