A propaganda gépezet beindult, azonban a Sony Computer Entertainment Europe vezérigazgatójának lelki szemei előtt ott lebeg a PSP szomorú sorsa. Jim Ryan úgy véli, nem hagyhatják figyelmen kívül a korábbi handheld forgalmazása közben elkövetett hibákat.
A PlayStation Portable (alias PSP) esetében a Sony annak sokrétű multimédiás felszereltségére koncentrált, és Jim Ryan szerint ez ahelyett, hogy izgatottá tette volna az audienciát, sokkal inkább összezavarta azt. Ezáltal ugyanis az emberek egyszerűen képtelenek voltak behatárolni a készülék rendeltetését - noha az a PS Vita-hoz hasonlatosan elsősorban egy gaming platform.
"Úgy gondolom, a PSP-t egy meglehetősen sokoldalú multimédiás eszközként próbáltuk bemutatni" - magyarázta. - "A PSP első napjaiban sokat ömlengtünk annak videó visszajátszó funkciójáról, a zenelejátszóként való alkalmazhatóságáról és temérdek más multimédiás funkcióiról.
"Idővel szerintem rájöttünk, hogy ezzel végül is összezavartuk a fogyasztókat, akik már azt sem tudták, miről is szól ez a szerkezet. Tehát a Vita is képes mindarra, amiről a PSP kapcsán beszéltünk, éppcsak sokkal jobban."
"A Vita behatárolásakor sokkal céltudatosabbak voltunk és sokkal jobban összpontosítottunk. Azt hangoztatjuk, hogy ez elsősorban egy játék eszköz. Elejétől fogva egy gaming eszköznek készült. Legjobban a játékok területén teljesít."