Sam és Max újra akcióban!

2008. március 10.
2.0661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Sajnos az a tapasztalat, hogy egyre inkább kihalófélben vannak az igazán komikus figurák a videójátékokból.
 

A kivétel azonban erősíti a szabályt, Sam és Max, a két városi vagány pedig mindenképp ebbe a kategóriába tartozik. A népszerű kalandjáték-sorozat immár a második évad negyedik részénél jár, a keresztség alatt pedig a Chariots of the Dogs címet kapta. A hivatalos debütálás időpontja e hét pénteke, azaz március 14.

Ha 2008-ban kalandjátékra gondolunk, melybe még némi humort is csempésznek a készítők, akkor egyértelműen a Sam&Max sorozatra asszociálhatunk. A két figurának a megjelenése már önmagában komikus, az azonban már kevésbé vicces dolog, hogy nincsenek igazán társaik e műfajon belül, és mondhatni ők ketten képviselik azt, ami a 90-es években egy sikeres szegmense volt a PC-s játékoknak. Ha valaki esetleg nem ismerné a szóban forgó két figurát, az úgy képzelje el a róluk készült játékokat, mint hagyományos point and click típusú kalandjátékokat fejtörőkkel, kiváló zenei aláfestéssel, remek sztorival és egy nagy kanál humorral fűszerezve.

Sam és Max újra akcióban! - 2. kép

A héten beköszönő új rész, mely a Chariots of the Dogs alcímet viseli immár a negyedik darab a második szériából. Az új rész története szerint hőseink Bosco megkeresésére indulnak, akit egy titokzatos bűnbanda rabolt el, őket nemes egyszerűséggel csak úgy emlegetik: T-H-E-M. A történet szálai visszavezethetők az évad előző részeire, mikor is Bosco ráébred, hogy összesküvés folyik ellene. A sorozat kedvelői nyílván ezúttal sem csalódnak, miután pedig végigtolták a negyedik részt is, már várhatják is a következőt a futószalagon érkező epizódokból.

Sam és Max újra akcióban! - 3. kép

Sam és Max oldala a Telltale honlapján: www.telltalegames.com/samandmax
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások