Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Találós kérdés: vajon melyik az a közösségi portál, amelynek (kéretlen) alkalmazásaival Dunát lehetne rekeszteni? Természetesen az ArcKönyvről van szó, a Zuckerberg-féle social szájtról, amely most úgy határozott, appgarmadáját a kirakati üveg mögé helyezi. A Facebook különbejáratú alkalmazás piaca, az App Center "egy olyan hely lesz, ahol közösségi, asztali és mobil appokat" egyaránt megtalálhat majd a Facebook mintegy 900 millió főre rúgó közössége.
Az App Centerben tehát nem csak a Facebookos, de más, iOS-os, Androidos, mobilos és egyéb internetes appok is elérhetőek lesznek. Az egyik Facebookos képviselő szerint ez „megoldaná az alkalmazások felfedezésének problémáját… a te és barátaid érdeklődésére alapozva”. Ugyanezen képviselő elmondása alapján az App Center kínálatában ingyenes és fizetős appok egyaránt szerepelni fognak.
Facebookék mindazonáltal nem óhajtanak birokra kelni sem a Google-lel, sem pedig az Apple-lel: az App Center ugyanis az iOS és Androidos platformok felé is irányít forgalmat, ami azt jelenti, hogy a Plants vs. Zombies linkre kattintva például pikkpakk a Google Play-en találhatjuk magunkat, ahol végül megkezdhetjük a letöltést.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteAzzzigggen!😮😮😮
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteEz nem semmi. Jó lesz!🙂
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 hetenem tudtam mi hianyzik, aztakurva
marco
14 éve, 2 hónapja és 2 heteEnélkül nem lenne teljes a világ.(geek)(frank)
skyman
14 éve, 2 hónapja és 2 heteEz annyi, hogy a facebook hatalmas rajongótáborát használják, arra, hogy reklámozzák, a play-t, meg a IOS App Centerét. Enélkül tényleg nem lenne teljes egyik sem.
skyman
14 éve, 2 hónapja és 2 heteMár a fejemben látom az értesítést: ” XY egy Plants vs Zombies letöltő linket küldött” amely amugy egyenesen a google play-re repít.
doublew
14 éve, 2 hónapja és 2 heteGondolom ennek sokan örülni fognak😄
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteGondolom. Fantasztikus…😖
shade
14 éve, 2 hónapja és 2 heteNahát…végre teljes életet élhetek…
dns
14 éve, 2 hónapja és 2 heteMár valóban csak ez hiányzott a népnek a teljes önmegvalósításhoz…