Saját stúdiót alapítottak a Forza Horizon 5 egykori fejlesztői

2023. január 10.
37.9621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mikee profilja, adatai
Mikee
Több veterán fejlesztő is kilépett a Forza Horizon sorozatért felelős Playground Gamesből, Maverick Games néven egy saját, önálló stúdiót alapítottak közösen, a tervek szerint az első játékuk egy új nyílt világú, "prémium kategóriás" kaland lesz.

Az újonnan alakult Maverick Games stúdió élén nem más áll majd, mint a Forza Horizon ötödik részének a kreatív igazgatója, Mike Brown, mellette pedig az autós nyílt világú kaland számos veteránja is helyt kapott az újonnan alakult csapatban.

Brown mellett az alapítók között több korábbi Playground Games-fejlesztőt is találunk, valamint a Sumo Digital korábbi vezetője, Harinder Sangha és az EA tervezésért felelős igazgatója, Elly Marshall is erősíti majd szakmai tudásával a stúdiót. Mike Brown a PCGamernek adott interjújában az alábbiakat nyilatkozta a stúdióról:

Az a célunk, hogy a Maverick Games olyan stúdió legyen, amit az emberek szeretni fognak. A játékosok számára egy izgalmas, prémium minőségű címmel készülünk, a fejlesztők számára pedig egy olyan otthont építünk, ahol mindenkit a kockázatvállalásra, a kíváncsiságra és a kreativitásra ösztönzünk majd.


Legelső játékukkal kapcsolatban nem árultak el sok infót, annyi biztos, hogy egy prémium kategóriás, nyílt világú kaland lesz, ami az újgenerációs konzolokra és PC-re fog majd valamikor érkezni. A csapat jelenleg a létszámbővítésre koncentrál, kíváncsian várjuk, hogy a Forza Horizon 5 után ezúttal mivel lepnek majd meg minket.

Saját stúdiót alapítottak a Forza Horizon 5 egykori fejlesztői - 2. kép

3 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 15 napja

Kíváncsisan várom a fejleményeket!

válasz erre

Patrik94

1 éve, 4 hónapja és 15 napja

fighterlaci írta:
Nem autós játékot csinálnak? meglepett smiley Azta! röhögő smiley
Gondolom rohadtul teli van vele a tökük. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 4 hónapja és 16 napja

Nem autós játékot csinálnak? meglepett smiley Azta! röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja