Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok és táblagépek kapcsán az új funkciók mellett az operációs rendszert meghajtó főbb hardverek kerülnek állandóan előtérbe. A memória szimplán csak egy szám, ám a processzorok piacán nagyon komoly verseny alakult ki az utóbbi években. A verseny pedig egyre több szereplőt késztet arra, hogy saját megoldásával álljon elő, a legújabb jelölt pedig a Google.
A vállalat ugyanis a hírek szerint már egy ideje keresi a lehetőségeket arra, hogy hogyan erősítse meg a hardvergyártó részlegét. A Microsoft és az Apple ugyanis nagyon komoly fejlesztéseket tettek le az asztalra a hardverek terén, míg a Google néhány partnerrel gyártatott néhány okostelefont.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy kivel szövetkezik majd a vállalat, de az is elképzelhető, hogy teljesen egyedül vágnak bele, hiszen a tőke és a munkaerő megvan hozzá.
ronalddo
10 éve, 2 hónapja és 1 heteEbből mi lesz… 😮 Így is túl sok területen van ott a Google… 😖
kpal
10 éve, 2 hónapja és 1 heteNehéz lesz nekik. Nagy árverseny kezdődhet.
marco
10 éve, 2 hónapja és 1 heteÚgy legyen! Az nekünk csak jó. 🙂
paint
10 éve, 2 hónapja és 1 heteRemélem, hogy majd készítenek egy jó kis laptopt, amin olyan Android fut, amit kifejezetten gépekre találnak ki.
farao
10 éve, 2 hónapja és 1 hetekíváncsian várom, bár szerintem egyenlőre ők csak a mobil/tablet részlegnél maradnak. Ott pedig így is sok cég van jelen. Nem tudom tudnak-e újat mutatni…
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 1 heteHa már mindenki saját processzort fejleszt akkor a Google se akar lemaradni. 😄
totyak
10 éve, 2 hónapja és 1 heteVégén már maguk gyártják a komplett telefonjaikat, tabletjeiket.