Aki esetleg nem tudná hová tenni a leányzót, annak segítségképpen elég annyit tudnia, hogy a korábbi epizódok főhősének, Brian Basco-nak a barátnője volt. Brian azonban a friss látnivaló elején éppen egy sírkő mögé bújik, Gina is rendesen megsiratja, és mindenki úgy tudja, a jóképű uraság már az örök vadászmezőkön nyugszik. Ez azonban nincs teljesen így, elég csak végignézni a frissen befutott mozgóképet, amelynek az utolsó képsorain Basco jobb színben van, mint eddig bármikor máskor.
Az új epizódban mindemellett az illetékesek rengeteg újdonságot kínálnak, például egy elég csavaros történetet – ez már a fentiek alapján is kiderülhetett -, de ismét nem kerül háttérbe a humor és a hamisíthatatlan hangulat sem. Az alkotás valamikor 2010 elején kerül a boltok polcaira, méghozzá PC-re és a Nintendo két konzoljára, ha pedig szeretnél kicsit közelebbről is megismerkedni vele, akkor íme, itt a legfrissebb trailer róla.
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 heterunaway 4 ever!imádom ezt a játékot a legeslegjobb a világon!mindent tok erről a game-ről.