Sőt mi több, a meglévők mellett megtudtunk olyan további érdekességeket is a már készülő programról, hogy a helyszín Velencéből Rómára vált, így az olasz fővárosban kell majd hősünkkel templomos lovagokra vadásznunk. A többjátékos mód az infók szerint innovatív lesz, melyben a többi Ezio jelöltet kell orvul, csendben és halkan hátba támadnunk, tehát ne számítsunk nyílt ütközetekre, mint a nagy átlag esetében, mert ezen a téren is egyediségre törekszik a UbiSoft. Az információknak természetesen örülünk, és várjuk a továbbiakat, a hivatalos bejelentéssel egyetemben.