A kiegészítés neve Rezurrection lesz, a letöltők öt új térképpel gazdagodhatnak. Ezek nagy része azonban nem teljes újdonságot jelent, a World at War zombis pályáinak remake-jeiről van szó nagyrészt. Ezek a Untoten, Verruckt, Shi No Numa és Der Riese névre hallgatnak. Egyetlen eddig ismeretlen pálya a Moon lesz, ami igazi sci-fi környezetet biztosít az élőholtak felkoncolásához.
#tv#
Mivel a Collector's Edition-ben benne volt az első négy szint, nekik csak a Moon jelent újdonságot, amihez ingyenesen hozzájuthatnak. A készítők szerint az új szint a "zombirajongóknak szól", a koncepció először vizes pályaként született meg, ebből jött a Hold felszínének felhasználása, ahol lebegve közlekedhetünk. A súlytalanságban való manőverezés új kihívás jelent majd. A csomag augusztus 23-án jön Xbox 360-ra, 1200 MS pontos áron. A többi platform tulajdonosai szeptemberben számíthatnak a szeretetcsomagra.