Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kétségtelen, hogy a leghangulatosabb és legszebb átvezető-filmek a japán játékokban vannak. Erre ékes bizonyíték a Resonance of Fate is, amely japánban ezen a héten jelenik meg End of Eternity címmel. A JPRG szakít a hagyományosabb japán szerepjáték vonulattal, hiszen a főszerepben ezúttal nem a hatalmas kardok, hanem a különféle lőfegyverek vannak. A játék ettől függetlenül a megszokott JRPG-s elemekkel manipulál, hiszen a harcrendszer félig körökre osztott, a történet pedig ezúttal is első osztályú.
S ami még fontos tényező, az átvezető-animációk minősége és sokasága, hiszen a Resonance of Fate is bővelkedik a látványosabbnál látványosabb filmekben, s ezek olyan stílusosak, hogy ember legyen a földön, aki nem szeret egyből beléjük. Hogy alátámasszuk a fenti állítást, alább megtekinthető a játék első 5 perce, egy kis japán Xbox 360 dashboard-al megfűszerezve. Lenyűgöző és érdekes képsorok következnek, s ez alapján egyre inkább úgy tűnik, a Final Fantasy XIII csak arra lesz elég, hogy kihúzzuk valahogy a RoF megjelenési időpontjáig, amiről sajnos nincs információ azon kívül, hogy valamikor idén érkezik a nyugati világba.
shade
15 éve, 11 hónapja és 3 heteÉs ebben hol a játék? Ez csak egy intró.
lac
15 éve, 11 hónapja és 3 heteIgaz, de akkor is a játék első 5 perce😄
shade
15 éve, 11 hónapja és 3 heteDe akkor a „játék” első 5 perce lenne, vagyis az amiben játszani lehet. De ez akkor nem a játék első 5 perce. 😄
lac
15 éve, 11 hónapja és 3 heteAz én meglátásom szerint amint rámegyünk a New Game feliratra, kezdődik a játék. Persze, értem mit mondasz, és részben igazad is van, szimplán nézőpont kérdése az egész.
braddock
14 éve, 5 hónapja és 2 napjaEggyet értek ez nem a játék első 5 perce nem tom miért ezt a címet kapta!