Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Míg a PlayStation 3-as tábor a Resistance 2-re várakozik, addig a Sony zseblakót pátyolgatók a jövő tavasszal érkező, PlayStation Portable-es spin-off-ra készülődnek erőteljesen. Érdekes fejlemény, hogy a két játék között lesz egy kapocs, melynek segítségével újabb adalékokat nyithatunk meg a hordozható verzióban, valamint a handheld-et a televízióra kötve, a nagytestvérben a Resistance 2 kópiával, lehetőségünk nyílik Dual Shock 3-mal irányítani a Retribution-t.
Sajnos ezen funkció kizárólag a második (PSP-2000) és harmadik szériás (PSP-3000) masinákkal lesz csak működőképes, hiszen az első portábilis PléjStációnak nincs kimeneti kép jele. A Resistance: Retribution, a nagytestvérrel ellentétben nem egy belső szemszögű shooter, hanem az eseményeket külső kameraállásból szemlélhetjük, irányíthatjuk majd.
A történeti szál néhány héttel a PlayStation 3-as első Resistance után folytatódik, időben pedig a debütáló felvonás és a Resistance 2 közé tehető. Egy kis ismétlés után máris fejest ugorhattok a vadonatúj képtárunkba, amely továbbra is csinos, dögös, kívánatos.
lac
17 éve, 3 hónapja és 1 heteHangulatos játéknak tűnik😄