Van egy ennél is újabb érdekességünk, amelyet Masachika Kawata tolt be a köztudatba. Az úriember szerint a rajongók az ötödik Resident Evil-ben láthatták utoljára életben Albert Wesker-t, a széria legnagyobb "badass" figuráját. Az első rész óta vissza-visszatérő bajkeverő egyre merészebb húzásokkal keserítette meg a S.T.A.R.S. és a BSAA életét, de ennek vége, sugallta az utolsó numerált epizód kettes számú producere, Kawata-san, ebbe természetesen a Wii-re érkező The Darkside Chronicles még nem tartozik bele.
Korábban egyébként már szó esett arról, hogy a sorozat következő darabját, nevezetesen a hatodik epizódot egy egészen más irányba szeretnék tereltetni, vagyis a manapság népszerű re-boot ösvényére léptetik, persze erről nagyon korai lenne konkrétumokat facsarni az illetékesektől, hiszen még az sem dőlt el, hogy ki is lesz az valójában. A hatodik Resident Evil megjelenését nagyjából 2013-ra teszik, ami bőven reális évszám, tekintve az utóbbi idők négy-öt éves fejlesztési ciklusait. Goodbye, Wesker?
blindman
16 éve, 5 hónapja és 3 heteAlbert Wesker régi bútordarab a sorozatban, de nélküle is lehet jó Resi játékot készíteni. Eddig sem volt benne mindegyikben.