Chris Redfield Afrikai borzalmai elég komoly mértékben fogják próbára tenni a kitartását és tűrőképességét. A perzselő nap, a fagyos éjszakák, a vakító fényáradat, a rémísztő sötétség, ennyi épp’ elég is volna, de attól horror, méghozzá túlélő, hogy bezombult egyének százai próbálnak jobblétre szenderíteni, mindezt hatalmas elánnal, állandó jelleggel. Szerencsétlen főhősünket úton-útfélen megrángatja valami elvetemült bennszülött, akik nem ép emberek, ám nem is lomha, tudatlan zombik, hiszen gyorsak és okosak. Szervezettek és vérre szomjaznak.
Jun Takeuchi legutóbbi nyilatkozatából tudjuk, hogy durván a játék 40%-a van még termelésben, tehát több mint a felével készültek már el. A tervek szerint 2009 március végéig kellene kiadniuk az elkészült produktumot a két HD játékalkalmatosságra, PlayStation 3-ra és sokat dobált ellenlábasára, Xbox 360-ra. A jóból sosem elég elve mentén haladunk mindenkoron, ezért semmiből sem szeretnénk kihagyni Titeket, ami érdekes, látványos, informatív, vagy épp izgalmas. Azt hiszem hogy a négy jelzőből háromnak minimum eleget teszünk az alábbi képtárral. Tessék-lássék!
Az egyik képen mintha maga, Matisz nagypapa is feltűnt volna. 😀 Esetleg egy gonosz alteregója tette tiszteletét? Nem tudom, de nagyon durván hatott rám a látvány. Gyakorlatilag azóta vigyorgok és nem akar vége lenni. Toljatok egy shotgun-t az arcomba, hátha abba marad. Legyetek továbbra is a közelünkben.
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 heteOtt van a toppon a grafika 😄
ryosan
17 éve, 7 hónapja és 2 heteShotgun a kézben,és csőre rántva.Fej vagy gyomor?
lackooo
17 éve, 7 hónapja és 2 heteMatisz nagypapa, whehehehehe tényleg ő az… LOL 😄DDDDDDDDDD
futuretro
17 éve, 7 hónapja és 1 heteRyo san barátom, hát képes volnál valóban megtenni és szátmaszatolni az agyam a környéken? 🙁 Egy feltétellel! 😄 Ha lenyomunk 50 menetet a Soul Calibur-ral utána végigtoljuk a Shenmue I-et és a II-t, utána megmérkőzünk a Metropolis Street Racer-ben. 😉 Ha ezen túl vagyunk, húzd meg a ravaszt. 😎